New York első két nap

Vasárnap kicsit necces volt munkából reptérre indulni, na jó átöltöztem otthon és ettem pár falatot, de utána rögtön kocsiba pattantam és indultam Denverbe. Magam sem értem, de nem volt dugó sehol, teljesen jó tempóban értem le (vasárnap miatt?! :D), a parkolót is már megtaláltam rögtön, ahol a Broadmoor által adott engedéllyel ingyen parkolhatok.
A gép késéssel indult, kb 1 órával később léptem ki a reptér ajtón a tervezettnél. Szerencsémre vagy nem elfogadtam egy feka sofőr invitálását és taxi helyett egy fekete lincolnnal hoztak be a belvárosba (ez is taxi, csak bőrüléses kis öltönyös sofőrös, gondolom drágább XD). Kis túlzással kétszer annyiért kerültem be, mint 2 éve taxival, de mikor elindultunk már ezen nem is gondolkodtam (az árat előre lefixáltuk), mert láttam a nem viccelek, kb 30-40 méteres sort a taxikig. Helyi idő szerint hajnali fél 2-kor igazából még többet is adtam volna, hogy tüstént vigyenek el és alhassak már végre. 2-re már ágyban voltam és egy jó nagyot aludtam.

Másnap tesómékkal, akik már szombat óta itt vannak, nyakunkba vettük a várost. Egy gyors subway szendvics után elmentünk a Bryant Parkba és a New York Public Library-be. A könyvtár fő olvasótermében minden könyv megtalálható (kisebb túlzással), találtunk egy 2006-os Ki kicsoda? könyvet, magyarul.

Ez után metrora szálltunk és megnéztük a Columbia egyetemet Manhattan északi részén. Mit ad isten, hangosan értékeltünk Kittivel egy srácot a metrón, illetve főleg én, egy idős nénivel beszélgetett angolul, majd leszállás előtt a néni odaköszönt egy további szép napot vagy valami ilyesmit, attól tartok magyar volt, sőt attól tartok a srácnak (unoka?!) lefordította később a kis kommentjeinket... Sétálgattunk a környéken, benéztünk egy gótikus templomba (Cathedral Church of St. John the Divine), amivel szemben (alig hittünk a szemünknek) egy magyar cukrászda volt. Be is mentünk, de magyar ember nem volt sajnos, viszont volt magyar sütemény. Árultak krémest, rigó jancsit, dobos tortát, képviselő fánkot. Rákérdeztem az eladónál, hogy miért magyar a neve, kiderült, hogy 61-ben egy magyar házaspár nyitotta meg, de 15 év után 3 görög vette meg, viszont a jól bejáratott nevet meghagyták, mint ahogy pár jól bejáratott süteményt is. A sütiket Zoltán készíti, mint megtudtam ő magyar, de sajnos épp nem volt benn. Bár ebéd után voltunk én megettem egy krémest, ne essék folt a becsületemen, apa ki is tekerte volna a nyakam, ha nem eszek egy krémest. Amúgy is, 9 hónapja nem jutottam hozzá sehol :D!
A WC-ben volt ez a felirat, regényt akartam írni utána, de a tollam csak ennyire fogott, sőt még ennyire sem...

Úgy időzítettünk, hogy a naplementét az Empire State Buildingről nézzük, ez a vágy teljesült is. Végül még a bolt zárások előtt 9-f10 tájékán én vettem 2 nadrágot az Aeroban és beugrottunk a Victoria Secretbe is.

Másnap jó sokáig aludtunk és mivel eléggé esőre állt az idő, de mindenképp borús volt a Metropolitan múzeumnak szenteltük magunkat. Mondanám, hogy jól körbe jártuk, de körülbelül ugyanaz érdekelte a többséget, mint anno minket a lányokkal. Szobrászat és festészet, az egyiptomi rész most kimaradt, mivel Kittiék voltak a karioi múzeumban, így úgy érezték ebből láttak már eleget. Ja reggelizni most egy beülős helyre mentünk, ahol megkóstolták a többiek az amerikai palacsintát, köszönik megvannak nélküle. Hát ez van, nekem is hónapokba tellett meglátni benne a jóságot :D.

Ez után megnéztük a Flat Iront, amit én első alkalommal kihagytam, kóricáltunk még egy kicsit, jó kis steaket vacsoráztunk és haza metroztunk.
Észrevételek eddig a 1,5 évvel ezelőttiekhez viszonyítva, hogy tisztább a metro. Holnap lesz 3 napja, hogy itt vagyok és alig láttam szemetet a metroban, patkányt meg egyet se, ez nagyon fura.
Én is változtam, a többiek szerint ez alatt a 2 nap alatt kirúgattam pár embert a vendéglátásból, szerintem azért ez túlzás :D. A columbia mellett ebédeltünk, amikor a pincérnő miután mondtam h külön fizetünk oda hozta a csekket az egész fogyasztásról és azt mondta, hogy fizethetünk külön is. Mondom tényleg?! Esetleg nem adná akkor össze külön a praclijával, mondtam finoman kifejezve. Válasz, hogy hát ő ezt a kézzel írott csekket már nem módosíthatja. Na mondom pincérnők gyöngye, akkor majd én kiszámolom kire mennyi jut. Kis papíron mutogattam neki, hogy többiek kp-t dobnak az én bankkártyámra, meg ennyit és ennyit rakjon. A tőlem kapott borravalóján meglátszott a sutasága, ja nem beszélve arról, hogy a főnökétől kellett 2. italt kérni, annyira el volt varázsolva az összesen 6 vendégtől. A többiek vajszívűek voltak.
A második a mai steakem volt, amit mediumra kértem, de kiküldték teljesen átsütve. Szóltam is rögtön a pincérnőnek, hogy ez szerinte medium-e, válasz hogy ő azt rendelte a konyhától. Mondom az lehet, de amint látja nincs benne semmilyen rózsaszín rész, szóval próbálkozzanak vele még egyszer. Vissza vitte, majd bocsánatot kért és mondta, hogy jön az új. Azt már a chef jött ki megkérdezni, hogy jó-e, de azzal már semmi gond nem volt. Itt is megkaptam, hogy minek küldtem vissza, meg most tuti kirúgták a kis szakácsot, aki sütötte. De mindenki nyugodjon meg, max kapott egy ejnyebejnyét, vagy kicsit seggbe rúgták (nem árt, engem is baszogatnak, ha elrontok valamit az étteremben, jogosan), de még tuti ott van.
Amúgy meg nem reklamálok mindig, reggelinél az eggs benedictem király volt! ;)

Jó vendég, rossz vendég, na de havazik áprilisban?!

Figyeljünk oda hogy viselkedünk idegen helyen, mert bár egy fecske nem csinál nyarat, de azért okozhat nagy változásokat.
E rövid bevezető után jelenteném ki, hogy utálom az arabokat, pont.
Volt a héten egy arab vendégem az étteremben. Egymás után kétszer is az én asztalomhoz került, majd közöltem a hostessel, hogy ha még egyszer hozzám ülteti én nem szolgálom ki és pont.
Az első nap 2 másik amerikaival jött le, a csekket egyszerre vittem, ő fizetett egyedül a másik kettő egy csekkre kérte. A szokás, hogy aláírod (bankkártya terhelés, szoba terhelés) ráírod, hogy mennyi borravalót szánsz (általában 20% az elvárt, de 15% is megfelel) és leírod a teljes összeget. Ő csak aláírta, így vissza vittem, hogy legyen szíves leírni a végösszeget, mert csak úgy tudom lezárni. Egy cent borravalót sem hagyott, röhögtem egyet, mert ez inkább szánalmas, mint siralmas. Na de másnap, már mondtam a superviseoromnak, mikor az én asztalomhoz került, hogy na ez nem szokott tippelni. Megint büfézett, azaz kiszolgálja magát, annyiszor megy vissza, ahányszor csak akar, majd mikor már a desszertnél (péksüti, gyümölcs) jár ledobom a csekket, vagy esetleg kéri, ha nem figyelek eléggé. No de a kis kedvencem fogta magát és felállt, elment mellettem és míg én újra töltöttem a kávéját (üres csészét újra töltünk, amíg a vendég nem ellenkezik kézzel-lábbal, vagy nem hagyja el a terepet) a hátam mögött lelépett. Ráterheltem a neve alapján a szobájára is, de ha a hostess nem kéri el mindig és írjuk fel 2 helyre is és mondjuk Buci Maciként mutatkozik be, akkor terhelhetem a hajamra, vagy ahova akarom. Meg tudtam volna ütni.. Másnap reggel üzenet volt a hostess pulton, hogy ha vissza jön hozzám nem kerülhet, de hála istennek nem láttuk többet.
Azt hiszem az ilyenekkel egyenértékű az, aki egy dollárt vagy pár centet hagy, 15,5 dolláros csekkre kaptam egyszer fél dollár borravalót, erre azt mondtuk anno room servicen, hogy inkább már ne adna.
De hogy ne csak panaszkodjak, vannak nagyon rendes vendégek, emlékezetes és szívet melengető momentumok is.
Egy házaspár évfordulót és születésnapot is ünnepelt az nap, mikor jöttek reggelizni (általában hosstesek derítik ki). Hoztam nekik 1-1 mini tortácskát az alkalmakra és a férfi külön megköszönte a kiszolgálást és megköszönte, hogy én voltam a pincére. Ugyanez egy 4 éves kislány szülinapján, nagypapa nagyon boldog volt, hogy boldog az unoka. Most brunchon egy 5 fős asztal hívott magához távozás előtt, hogy csak engem akarnak kitippelni a csapatból, illetve nekem külön többet adni, mert elég sokat foglalkoztam velük, de mondtam, hogy sajnos ez így lehetetlen, de nagyon köszönöm a gesztusukat. Lehetne még sorolni, például sokszor dicsérik az angolomat, bár erről a külön bejáratú angol nyelvtanáromnak más a véleménye, nap, mint nap olt le, hogy, de azt nem így mondjuk... :D Majd később mesélek róla, majd egyszer :).

Másik lényegi kérdéskör ebben a bejegyzésben az időjárás. Ha nem lesz vége a télnek, úgy kb most akkor most már kiakadok.
Volt már 15, sőt 20 fok is, de minden héten van egy-két nap, amikor fagypont körül van a  hőmérséklet és havazik, befagy a seggünk és kb nincs kedvem kimászni a takaró alól.
Szerdán mentünk Grétiért a reptérre (új lakótárs) és olyan mocskosul undorító idő volt, hogy nem volt méltó április 17-hez. Végig havas eső/ hó esett, az ablaktörlőm szét volt menve, de ráfagyott még a havaseső is, alig láttam ki, az anyósülésről szebben lehetett látni, mint tőlem az ablaktörlő miatt, így vagy áthajoltam, vagy Ádámot faggattam arról, hogy akkor merre is megyek. (Ádám új husi, Golf étteremben felszolgáló). Hogy mit keresett ott Ádám? Lacinak és Grétinek egy szusszal már kocsit is néztünk, de mivel LAcinak friss jogsija van, Gréti meg a repülő út után lehet nem vezetni akar először, elhoztuk Ádámot, aki haza vezette végül az új paripát, mert tetszett és Laci megvette.
Azt terveztük, hogy mivel Gréti 6:30-kor érkezik, addig megvesszük a kocsit, majd 8-ra otthon is vagyunk, elmegyünk bulizni Cowboysba és másnap alhatok, mivel on-call vagyok és úgy sem hívnak be. Sajnos utólag nézve több sebből is vérzett a dolog, Gréti gépe 4 órát késett, azaz f11 után indultunk vissza Springsbe, az út brutális volt, néha a kilátás is (pedig Denverben vettem új ablaktörlőket) így majdnem 1 volt, mire haza értünk és behívtak dolgozni...
Érdekes módon az alig 3 óra alvásommal egy meglepően eredményes napot zártam másnap az étteremben.

Egyébként minden szuper, időm nem volt New Yorkot tervezni, még ezt a blogot sem megírni, mivel innen írom New Yorkból ezt is :D!
Itt is az ideje átváltani a jelenre...

Visszazökkenés a munkába, bár 1 hét múlva újra kizökkenek :D

A húsvét, na az nem a sonkáról szólt. Már a szombat is húzos volt, na de a vasárnap. 7-kor kezdtünk és este f7-kor végeztünk. Ha emlékeim nem csalnak 800 ember jött el, a szokásos 500 helyett. Akkor még mindig meg voltam fázva (mondjuk elvétve még most is köhécselek), az alvókám sem volt még tökéletes így szuper formában nyomtam le a napot. Tudni kell rólam, hogy ha nagyon fáradt vagyok akkor túlzott alkoholizálás, vagy beszívottság tüneteit mutatom, azaz röhögök mindenen :D. Az utolsó egy órát végig kuncogtam, mondjuk jobb, mintha sírtam volna, vagy elaludtam volna állva.
Az nap jött Anita, Anna barátnője, egy hetet töltött itt velünk, majd New Yorkba utazott a lányokkal. Voltunk vele Cowboysban, Tony féle Suit up partyban, Annával voltak Denverben, Garden of the Godsban, a szokásos turista program :), meg persze vásároltunk is XD. Vettem egy új bőröndöt, mivel anyuékkal haza küldtem azt, amivel jöttem (igen tele). Annyira édes :D, Tommy Hillfiger és piros és cuki, olyan lányos, olyan Valis :). Fel is avatom vasárnap.
Egyébként a munkáról, hát sokszor gondolok a room servicere, Linda és Heather miatt (exsuperviceorok), Cieann miatt (telefonos), olyan jó kis csapat volt, és ők jó főnökök. A Lake teraszt viszont a könnyebb munka, rövidebb munkaidő és a Brunchok könnyű pénze miatt sírnám vissza. Sehol se jó igazán, ugye? :D
Volt egy kis összezörrenésem az itteni szupervigyorral, úgy bővebben nem fejteném ki, megbeszéltük utána, de roppantul kiborított, mert már napok óta baszogatva voltam és aznap kiborult a bilike. Még Linda tanácsát is kikértem, hogy mit csinálna ő.
A múlt héten volt itt a Space, hát 2 éve nagyobb durranásnak éltem meg. Igazából ilyenkor tele van a szálloda, a csillárokról is ők lógnak, de mivel szinte mindent a bankett intéz nekik (reggeli, meeting, vacsora, bulik) így nekünk olyan fúúú de sok közünk nem volt hozzájuk. Egy minimális részük elöntött minden reggel 7-8-kor minket, majd 10 után már kb pakoltunk össze, mert ők rég a meetingeken voltak. (nyitva  tartásunk 7-11). Viszont bankettre volt extra óra, szóval felvettem pár shiftet, ennek eredményeként szerdán és csütörtökön 12 óráztunk Lacival, ja mert együtt mentünk.
A szerda baba volt, a Broadmoor fenn tart egy kis mini múzeumot, ahol lovaskocsikat, hintókat, régi versenyautókat lehet csodálni. Ott volt 200 főre egy kis fogadás, azt organizáltuk úgy 7-en. Büfés volt így még a 7 fő is bőven sok volt :D. Dolgoztunk úgy fél órát, majd mivel uncsiztunk mi is, meg a pasi is, aki ott tárlatvezető így kaptunk egy ingyen tárlatvezetést, majd volt egy fél órás szünet, majd mikor megjöttek, akkor a poharakat, tányérokat kellett összeszedni, de akkor is volt egy 40 perces rész, amikor nem tudtunk áthatolni rajtuk, annyian voltak, szóval leültünk mindannyian egy szobában, még a captain is, és beszélgetve vártuk, hogy ők is megunják, hogy egy helyre álltak be és valahogy megbomoljon a tömeg. Ezt nevezik asszem könnyű pénznek :D.
A csütörtök már nem volt olyan baba. Vacsora pár száz főre, tányér szerviz. Bár remekül elvoltam, mert sok az ismerős bankettes, Szilvivel kifejezetten pompásakat röhögtünk, azért ez jobban kifárasztott, de még innen is haza tudtunk menni este 9-kor így azért bele fért. Mondjuk Laci másként élte meg, mert az asztalánál az egész ültetés elején hanyatt vágódott egy férfi székestől, nem tudott felállni, elsősegély, hordágy, miegymás, nem volt elég hely így még hozzá csaptak a részükhöz 2-3 asztalt, szóval annyira nem élvezte :D.
Szombatra nem terveztem bankettet, de utolsó percben felvettem egyet, délután 1-kor, olyat, ami 2-kor kezdődött. Elég húzós nap volt a reggeli is, bár később kezdtem 7:30-kor és 11:30-kor haza kellett volna küldeniük, kb 13:30-ig nem szabadultam. Gyors ebéd, majd rohanás a bankettre. Ott szokásos módon asztal terítéssel kezdtünk, de mikor megláttam az asztalokat, valami furcsa volt, de mi??
A szokásos 50-60 asztal helyett, kb 190 volt fenn. (Délután a bankett captainek járták a hotelt és emberekre vadásztak, hogy ki tud jönni este, hát ezért) Körülbelül 1900 emberre volt tányér szervizes vacsora. Éreztem, hogy na ez messze lesz a babától. Már fenn voltak a név kártyák, és bizony az egyik szolgáltatta a nap poénját. Az úriember neve Justin Case volt. Laci csinált egy képet is, és egész nap mindenkit azzal kábított, és még másnap is ezen röhögtünk. Anyu a just in case angolul azt jelenti, hogy a biztonság kedvéért, ez nekünk olyan volt, mintha Tenyeres bácsi, Tenyeres Talpas-nak nevezné el a fiát pl :D, szóval nevetséges.
A szokásos 2 pincér 3 asztalra, vagy 3 pincér 4 asztalra felállás helyett, most 2 pincér jutott 5 asztalra, azaz 50 főre. Mivel nagy területen voltak az asztalok így még sokat is kellett futkosni a konyhától a vendégig a forró tányérokkal. A tányér leszedés sem volt egy egyszerű művelet, ugyanezen okok miatt.
Sokszor gondolok rá, hogy tulajdonképpen minden pincér minden nap gyúr karra és lesétál egy fél maratont, de akkor Popeynek sem volt jobban bedurrant karja, mint nekünk, az tuti.
Túléltük...
A héten ma volt az off napom, fele elment alvásra, 4,5 óra skypeolásra, így hamar elszaladt. Még csütörtökön vagyok on call, szerdán elmondok pár imát a Cowboysban, hogy ne hívjanak be, mert nem lesz nekik se jó meg nekem se. Ja itt van Janikám, de alig látom egyem meg mióta haza hoztam a reptérről. Ő délután dolgozik, én délelőtt, faramuci egy helyzet :(.
Vasárnap irány New York, tesómmal és a családjával találkozunk, még kb össze kéne dobnom valami programot, bár már nagyjából tudjuk, hogy mit akarunk csinálni.
Hát ennyit mára, ja még valami.
Bostonban ma robbantottak a maratoni táv befutójánál. Ma hallottuk ebéd közben, gondolom most napokig ettől zeng majd minden. Ketten meg is haltak, szerencsétlenek, elmennek sportolni, a nézők meg nézni őket és akkor nem megy haza, a fene se gondol ilyenre, mikor kilép a küszöbön...

Mission completed

2013. március 19. Colorado Springs

Anyuék végre kijöttek hozzám.

Rávettem két 60 éven felülit, hogy a kedvemért először repülőre szálljanak, átutazzák a fél világot, majd még egy road tripre is elcipeltem őket :D! Good job!

Anyu és apu szerencsésen túlélte, megúszta és persze nagyon élvezte az itt töltött 10 napot :D, és én is túléltem, habár volt gond.

Természetesen, mire ide értek pont megfáztam (még nem fordult elő, mióta kinn vagyok), sokat dolgoztam, keveset aludtam, mert álmatlanság is gyötört, keveset ettem, legyengültem, meg persze már az indulás előtt egy héttel evett az ideg, hogy ne vesszenek el az átszálláskor, mivel angolul egyikük sem beszél és pont Londoni átszállás, ahol még lehet én is eltévednék egy kicsit XD...

Kedd este mentünk értük Denverbe a reptérre, a repülőn jött egy magyar lány is, broadmooros, így őt is felkarolva jöttünk vissza Springsbe. Anyut kicsit megviselte a repülő út, pontosabban a leszállás.

Kaptam kolbászt, pálinkát, hamuba sült perecet, amit mamám küldött, egy matyó hímzésű fehér pulcsit és egy kis albumot a keresztanyám ikreiről, csupa szívemhez közeli dolgot :). Plusz anyu kihozta azt a 2-3 dolgot, amiket 8 hónapja otthon felejtettem és még értelmét láttam kihozatni a maradék 4 hónapra.

5,5 napot voltunk Springsben és 4-et Texasban. 

Első nap elmentünk a Pikes Peakre 4800 láb magasra, megnéztük Manitou Springst és a Garden of the Gods szikláit. Második nap mentünk Denverbe, Goldenben a Coors sörgyár volt a program, ingyen sörkóstolóval. Apu olyan volt, mint kisgyerek a cukor boltban :D, volt egy sör, amit egyenlőre tesztelnek és majd januártól lehet kapni az összes államban (Batch 19), neki az ízlett nagyon. Utána Denverben elmentünk Molly Brown házába. Azért választottam, mert fenn volt a Titanicon és anyu Titanic fan, de ennél azért többről szólt a dolog. A házat megőrizték eredeti állapotban, eredeti berendezéssel, mindenhez volt egy rövid kis sztori. Hátast dobtunk anyuval attól a kb nem hazudok 20 centi átmérőjű derék pánttól, amit a nő viselt 22 évesen. Szokták mondani, hogy nekem vékony a derekam, de ez már embertelen volt. Nem tudott leülni, a gyerekeit úgy adták a kezébe, mert nem tudott lehajolni. A Titanicról is elmeséltek jó pár sztorit, na ezt meg anyu imádta :).

A harmadik nap mentünk el a Broadmoorba. Mindig mondtam anyuéknak, hogy nagy a szálloda, de nem gondolták volna, hogy ennyire nagy :D. Szépen körbe jártuk, bevittem őket a room servicere, lake teraszra, ahol most reggeliztetek, meg megnéztünk 2 szobát is a 744-ből :D.

Este vacsorázni mentünk Annéval, Évivel és Lacival, no meg anyuék. Elfogyasztották életük első jó kis amerikai steakjét, nem volt panasz.

Szombaton nekem dolgozni kellett délelőtt, délután kicsit vásárolni mentünk majd korán lefeküdtünk aludni, mert másnap indultunk Texasba.

Vasárnap reggel még beugrottunk a Sunday Brunchra, azt hiszem ez volt az első és utolsó vasárnap a pályafutásom alatt, amikor nem keltem 4:30-kor és nem dolgoztam vasárnap :D. Szépen tele ettük magunkat utána pedig irány Wichita Falls. 11 óra altt vezettem le, 3szor álltunk meg pisilni, meg én a 3-on betoltam másfél bögre kávét (az itteni azért hígabb, mint otthon). 

Délután 1-kor indultunk és éjfél körül nyithattam ki a motel ajtaját, ahol végül megálltam. Az utolsó 3 óra volt a  legnehezebb, akkor kötelező beszélgetés volt a program, mindenki elmesélte a fiatal kori szerelmeit, átbeszéltük egytől egyik mi történt az ismerősökkel, a barátokat, hogy ne boruljak be a kormányba :D. Gondolom felmerül a kérdés, hogy miért nem vezettek ők. Egyrészt nekik ez sokkal nagyobb feszülés lett volna, mint nekem, másrészt azért azt senki sem gondolja, hogy én közben elaludtam volna, aztán kikötünk Californiában... No meg tapasztalat, hogy bár én sem szoktam gyorsan hajtani, még mindig jobban hajtok, mint ők :D.

Endless ways

Szóval Wichita Fallsban aludtunk, reggel pedig neten utána néztem, hogy mit lehet Dallasban csinálni, mert persze az útikönyvem otthon hagytam. Csodák csodája rátaláltam a földi paradicsomra, Jockey Ewing farmjára. Mert hát miért éppen Texasba megyek az ősökkel? Hát a Dallas nevű sorozat olajmágnás Ewing família tagjai miatt. Dallastól északra egy Parker nevű kisvárosban van Southfalls ranch, ahol a forgatások zajlottak. Megőrizték a házat, a birtokot, az olajtársaság báltermét, tanácskozótermét, készült 5000 fotó az összes sarkon, emléktárgyakkal, képekkel, a szuvenír boltot is megtámadtuk, apa kapott western kalapot, öröm boldogság mindenhol.

Estére értünk vissza Dallasba és ott is töltöttük az éjszakát.

Másnap tovább Austinba (megjegyzem minden város között 3 óra volt a menetidő, egy gyönyörű kis háromszöget írtunk le). Megnéztük a Capitolt (1800as évek végén épült, texas állam parlamentje), a várost és a helyi botanikus kertet is. Nekem ez volt a legszimpatikusabb város.

 

Végül ismét egy motelben töltve az éjszakát utolsó előtti nap Houstont vettük célba. A Nasa központban kezdtünk, ahol az űrkutatásról és az asztronautákról tudtunk meg mindent. Elvittem még anyuékat Galvestoneba is, ami egy az óceán melletti kisváros Houstontól fél órára délre, és először megcsodálhatták anyuék az óceán partot is :).

Első találkozás az óceánnal

Sötétedés előtt még bekeringtem a városba, szó szerint, mert az autópályák, amik körbe veszik 4-5 híddal egymás felett még gps-sel is majdnem megríkattak. Este megint motel keresés, majd másnap reggel indultunk vissza Denverbe. Houstonban felvásároltuk a maradék szuveníreket, de még Denverben is el kellett menni shoppingolni
Összesen körülbelül 2400 km-t mentünk/em, borzasztóan jó volt, kifáradtunk, de teljesen megérte.
Az azóta történt eseményekről majd később :D!