2013. július 19., péntek

Chicago day 3


Ma ismét a belvárosba vezetett az utunk, az Art Museumba. Oda felé bele botlottunk egy piacba, a város kellős közepén. Sajttal, kenyérrel, zöldségekkel, gyümölcsökkel, virágokkal, mézzel és még ki tudja mivel.





Az idő megint kellemes ha nem halsz meg a melegtől, akkor a párától stílusú volt. Mire elvánszorogtunk a múzeumig úgy kivoltunk, hogy ültünk vagy 20 percet az előtérben és pihegtünk a légkondiban. Azt hiszem most először volt életemben, hogy rohanás nélkül végig tudtam nézni egy múzeumot, mert ez a jó abban, hogy egy hetet vagyunk itt, nem kell rohanni, minden napra egy program vagy kettő, meg ami még bele cseppen.
Az Art múzeum (kb itt a szépművészeti múzeum) kellemes csalódás volt, mivel először a légkondijuk jobban vonzott, mint bármi másuk. Nagyon tetszett az egész főleg az impresszionista kiállítás, ahol a képek mellett korabeli ruhák voltak kiállítva, méghozzá ugyanazok, amikben a képen szereplő nők voltak
.

George-Pierre Seurat A Sunday Afternoon on the Island of La Grande Jatte,
 a kék és a két piros ruha ki volt állítva


Albert Bartholomé. In the Conservatory, c. 1881



Egy kis érdekesség, nézzétek miket találtunk még a múzeumban.





Ami nekem nagyon tetszett, ezek az Ipadak, ahol rá tudsz keresni a kiállított tárgyakra és részletesen leírják a tudnivlókat róluk.





A múzeum után egy idősebb bácsi ajánlott nekünk egy jó olasz éttermet, ott ebédeltünk majd kiültünk a Parkba koncertet hallgatni. Időnkeént van ingyenes jazz vagy klasszikus koncert és az egész park megtelik, piknikeznek az emberek, vagy kötnek, olvasgatnak és közben hallgatják az előadást.




A kikőtőbe is elmentünk újra, felültünk az óriás kerékre, ahonnan gyönyörű a kilátás. Mára ennyi volt a program.








2013. július 18., csütörtök

Chicago day 2

ez a felkelés egyik nap sem megy könnyen, mivel sosem fekszünk le hajnali 2-3 előtt.
Reggeli után ismét a belvárosba mentünk a Loop városrészbe, ami a legtöbb látványosságnak az otthona, mint a  például a Chicago Theaterne vagy a babnak (Cloud Gate).
Sétáltunk az utcán és Barbi mondta, hgy akar egy képet a Chicago felirattal, következő pillanatban fel is tűnt. Jó menjünk oda, kép katt, majd benézünk, de zárva van az üveg ajtó, nem tudunk tovább menni. Egy srác odajön, hogy a túrára jöttünk? Hát persze, hogy arra, a jegy? Vesszük azonnal. Így csöppentünk bele a napi egyszeri deles túrába a színházba, amelyet 1921-ben nyitottak meg. Ma már amúgy csak koncerteket tartanak benne, musicalek sajnos nincsenek.




Frank Sinatra aláírása az 1986-os megynitón (nem az első megnyitó volt, többször felújították)

A babot 2004-2006 között tervezte és alkotta Anish Kapoor egy brit művész, 10x20x13 méteres és 100 tonnát nyom. Az egyik fő jelképe ma a városnak, mivel immáron 7 éve minden egyes turista lő vele minimum 10 képet.




Ezután elsétáltunk a szintén a Millenium Parkban lévő Crown vízeséshez, ahol kicsiteláztatta magát Valika a 32 fokos mlegben. Ja igen, nem is írtam még az időjárásról. Pokolian meleg van és pokolian párás a levegő, tegnap esett az eső úgy 15 percig, utána nemhogy jobb lett volna, csak rosszabb. Azonnal elpárolgott és még párásabb lett minden.


Továb mentünk az akváriumhoz, 4Ds Jégkorszak nézés, delfin show, meg persze a világ majdnem összes vizi élőlényének megcsodálása.



Egy Subway szendviccsel és Starbucks kávéval felszerelkezve kb f6kor vissza indultunk a lakásba. Terveim szerint 6-ra már a koncertre kellett volna sorban állnom, de hát nem jött össze. Gyors zuhany, taxi hívás, ami 5 perc alatt itt volt, szóval vizes hajjal, alig sminkkel épphogy összekapva indultam a koncertre. Közel volt, szerintem max 10 percet ültem a taxiban vagy annyit sem.
Telt ház volt, mindenhol ültek és az álló helyeknél is szerintem 85%-át elfoglaltuk a térnek. Bár csak fél órával a kezdés előtt értem oda még elég jól el tudtam helyezkedni, valahol a 10-15. sor között. Az előzenekar nem volt olyan jó, mint anno Magyarországon, bár jó hangja volt Luke Jamesnek, azért sokszor úgy éreztem a tapsot a 8 kockájának adjuk, nem pedig az előadásának, whatever...
Beyonce kis késésssel valamikor 10 körül kezdhetett és majdnem éjfélig tartott a show.Én végig énekeltem és táncoltam, meglepődve tapasztaltam, hogy a körülöttem lévők kevésbé tolták mint én. Azt hittem lenn lesz a kemény mag, de a lelátókon jobban nyomták.





A United Center a Chicago Bulls otthona, így lőttem egy képet Jordannel is :)


Miután haza értem Barbi még el akart menni Tatumot lesni, de én nem voltam képes tovább állni, meg aztán ő is bealudt :D.

2013. július 17., szerda

Chicago day 1

Még tartozom egy Colorado Springs lezáró résszel de, attól tartok csak otthon fogom megírni.
Tegnap érkeztünk Chicagoba, éjjel nem sokat aludtam, mert még elmentünk moziba megnézni a Z háborút, Brad Pitt új zombis filmjét. Vmikor 11 körül kerülhettem ágyba és 2:50-kor keltem. A gépünk 6:45-kor szállt fel Denverből és kb 2 óra repülés után Chicagoba helyi idő szerint 10-kor érkeztünk meg (már csak 7 óra van köztem és Magyarország között, meg pár km).
Taxiba pattantunk, mert a 2 dugig pakolt bőrölnddel semmi képpen sem fordult meg a felyünkben a tömeg közlekedés.
A lakás rettentően pöpec, nagy nappali, konyha, a szobánkban pedig van egy nagy gardrób, így nem kell a bőröndöket kerülgetni. Van LCD tv-nk is, bár hogy őszinte legyek, nem nézzük, mert van mást dolgunk is.
Tegnap mikor megérkeztünk, gyors zuhanyt vettünk, majd az utca végébenbeültünk egy mexikói étterembe, aminek halas specialitásai voltak (ezt adjátok össze), majd aludtunk 4 órácskát. Még annyit, hogy közel lakunk a központhoz, olyan 20 perc lehet tömegközlekedéssel, gyaloglással, de ez egy kis kertvárosi rész. Cuki pici épületekkel, olyan édesek, keskenyek, olyan érzésem van, hogy át tudom őlelni őket, de magasak minimum 2-3 emeletesek. Majd csinálok képet.
Egyébként Chicago lakossága közelíti a 3 milliót, 40% fehér, 30% fekete és olyan 20% pedig spanyol ajkú, ezért eléggé olvaztótégely szerű a város. A peremterültekkel együtt pedig 10 milliós, New York és Los Angeles utána a 3. legnépesebb város Amerikában, ehhez mérten a bűnözés sem kicsi, inden 2. amerikai akinek mondtam, hogy ide jövünk, rögtön azt mondta, hogy nem félsz? Hát nem, New Yorkban se raboltak el egyszer sem, LA-ben még össze is haverkodtunk egy vadidegennel, nem lesz gond.
Szóval az alvás után újult erővel vágtunk neki a városnak, csak egy laza sétát terveztünk, korai haza téréssel, jó nagy alvással, hát nem így lett :D.
Metroval mentünk be Loop városrészbe, ami a part mellett van és az élet központja. Lesétáltunk egészen a kikötőig, közben fagyika, kávé, hogy ne aludjunk el :).







 Lecsekkoltuk a kis bódékat a mólón, egyiknél biciklit lehet kölcsönözni (fogok tervezni egy biciklizős napot) a másiknál pedig hajó túrára árultak jegyeket, láttuk, hogy van éjszakai is, épp 5 perc volt az indulásig, szóval vettünk is gyorsan egy jegyet :D. A Chicago folyón hajókáztunk egy órát, a felhőkarcolók között, közben elszopogattam egy Pina Coladat is :).


Ezután f11-kor gondoltuk veszünk valami harapnivalót reggelire egy Walgreensben, majd gyalog elindultunk a legközelebbi metrohoz. Valahol a Michigan Avenuen voltunk, mikor Barbi kiszúrta, hogy az utca másik oldalán valami készül, mert egy szűk kis sikátorszerűséget két kamerás kocsi vett körbe meg úgy 20 ember, és ide oda pattogtak, vezetékekkel meg kamerákkal. Mondta, hogy menjünk közelebb. A már korábban oda telepedettektől megtudtuk, hogy Mila Kunis és Channing Tatum új filmjének forgatása zajlik éppen, és mindenki arra vár, hogy megpillantsa Tatumot (ja csak csajok álltak ott, meg 2 meleg srác, mondtam már? :D). Hát mi is vártunk, úgy 1 órát az út közepén lévő szigeten, a kisvirágok mellé ücsörögve, majd jött Ő és ő..Tatum majd az első éeltlen fotó után (kéne egy jobb gép basszus) a rendőrnő, aki elküldött mindenkit melegebb éghajlatra. Át kellett telepedni az utca túloldalára, fotó teljesen esélytelen, de videót tudtam lőni :D.
Valahogy így nézett ki a kis járdaszigetről, kár hogy onnan elküldtek.

A legjobb képem róla, erre képes a kis gépem.


Anyu kattints rá a jobbra mutató háromszögre a képen és elindul a videó.

Még szerintem egy jó órán át néztük a forgatást, ugyanazt a jelenetet gyakorolták, Tatumkám ugrál a két tűzlépcső között (szinte száll) és pisztollyal hadonászik :). A film amúgy pont egy év múlva jön ki, 3D-ben, szóvalmajd ülök a moziban és hangosan fel fogok nevetni, hogy na ezt a jelenetet egy éve látam 3D-ben :D.
A végére egészen szép kis tömg gyűlt össze, a kocsik lelassítva mentek el, páran megálltak megkérdezni, hogy mit nézünk. Ja igen, pont egy buszmegálló volt a másik oldalon, ahonnan néztük a forgatást és egyszer akkor jött a busz, mikor forgott a kamera, hát kb 30 ember jajveszékelt egyszerre, hogy nem látják az actiont :D!

http://collider.com/jupiter-ascending-synopsis/
http://jupiterascendingmovienews.com/videos-of-the-wachowskis-and-channing-tatum-filming-jupiter-ascending/

Az eredményes paparazzi éjjelünk után úgy gondoltuk megérdemeljük, hogy metro helyett taxival menjünk haza (nem is voltunk benne biztosak, hogy jár a metro egyáltalán hajnali 1kor).
Mai program megint a belváros, felakarok használni legalább egy jegyet az előre megvett jegytömbbünkből, majd vissza kell keveredni valamikor 6 előtt, én elkészülök és megyek a Beyonce koncertre. 8-kor kezdődik, de oda kéne érnem legkésőbb 7.re de inkább előbb. Az apartmanunk nagyon jó helyen van ebből a szempontból is, mert csak 7 perc taxival és kb fél óra gyalog a United Center, a Chicago Bulls otthona.
Mindenki szorítson, hogy minél közelebb kerüljek a tűzhöz, álló jegyem van amúgy, és egyedül megyek, szóval elvileg előre fogok tudni törni :D!